Patkányirtás

Patkányirtás szakember segítségével

Patkányirtás

A patkányoktól sok ember fél vagy undorodik. Ami teljesen érthető. Hiszen a történelem során sok problémát okoztak az emberiségnek. Elég belegondolni, hogy mennyi fertőzést okozhatnak. Felismerni elég egyszerű, hiszen az egérnél jóval nagyobb, 15-23 cm hosszú, testénél jóval nagyobb farokkal rendelkező rágcsáló. Legfőképpen az esti és reggeli szürkület során találkozhatunk velük, bár a nap bármely időszakában találhatunk pár éhes éber példányt. Állandó járatokat használnak, amit könnyen megtalálhatunk. Amennyiben Ön patkányokat látott lakásában, házában, vagy bármilyen épületében, minél hamarabb ajánlatos megkezdeni a kiirtásukat. Azon felül, hogy esztétikailag nem valami szép látványok, higiéniai szempontból sem a legjobb dolog patkányokkal együtt élni. Patkányirtás házilagosan is lehet eredményes, viszont jóval drágább és több időt vesz igénybe, mint egy profi szakember munkája. A patkányirtás legegyszerűbb és leghatásosabb módszere a patkányméreg. Ezt bárki beszerezheti, csak a kihelyezésére kell nagyobb hangsúlyt fektetni. A nem szakszerű méreg csapda elhelyezése esetén más állatokat vagy akár embert is veszélyeztethetünk. Azt javasoljuk Önnek, hogy amennyiben szeretne időt, energiát és pénzt megspórolni, forduljon szakemberhez.

Cégünk patkányirtás terén is több évtizedes tapasztalattal rendelkezik. Szakembereink felmérik a patkányok által megszállt lakását, házát vagy épületét és tájékoztatják Ön, melyik módszer a leghatásosabb és leggyorsabb a patkányok eltávolítására. Patkányirtás terén az egyik legnagyobb arzenállal rendelkezik cégünk. Három fő módszert alkalmazhatunk, amik a következők: patkánymérgek és irtószerek, patkányfogók és csapdák, illetve az ultrahangos patkányriasztók. Leggyakrabban a mérgeket és irtószereket használjuk, mivel nagyon gyors és hatékony eredményt hoznak. Szakembereink kihelyezik a megfelelő helyre a mérget tartalmazó szerelvényeket. Ezek a patkányládák speciálisan erre a célra lettek kialakítva. Kulccsal nyithatóak, tökéletes menedéket biztosít a patkány számára, a méreg elfogyasztásához védi az irtószert az időjárás viszontagságaitól, illetve megakadályozza az illetéktelenek hozzáférését, legyen az kisgyermek vagy háziállat. Etető edényekbe szóródás mentes, a helyi körülményeknek megfelelő irtószert helyeznek el munkatársaink. Patkányirtásra legfőképpen szemes vagy granulátumos mérget, illetve extrudált, préselt blokkot és paraffinos kockát alkalmazunk. Ezeket a patkányok még akkor is elfogyasztják, ha egyébként bőven tudnak táplálékhoz jutni, mivel számukra ellenállhatatlan illat anyaggal rendelkeznek. A csalétekből történő fogyasztás után a rágcsáló maximum egy napon belül elpusztul, általában saját fészkében. Kellemetlen szagoktól azonban nem kell tartania, mivel ezeknek az irtószereknek a gyártói, mumifikáló anyagot alkalmaznak, aminek köszönhetően a patkány teste nem indul bomlásnak, hanem teljesen kiszárad. Amennyiben a patkányok csak kis létszámban találhatóak meg, akkor irtószermentes csapdákat is elhelyezhetünk. Azért fontos, hogy csak egy-egy példány esetén alkalmazzuk ezt a módszert, mert a patkányok nagyon okosak. Amennyiben látják, hogy társuk csapdába esett, ők ebből tanulva elkerülik ugyanazt a csapdát. Viszont kevés példányszám esetén tudjuk csak ezeket a módszereket alkalmazni, legyen az csapdázás, ragasztózás agy élve fogás. Természetesen kollégáink az előzetes felmérések alapján tájékoztatni fogják Önt, hogy melyik módszerrel lesz a patkányirtás sikeres. Harmadik és egyben leghigiénikusabb és teljesen vegyszermentes módszerünk az ultrahangos patkányriasztók. Ezt leginkább a megelőzés fázisában tudjuk használni. Akkor tudunk ezzel a technikával sikeresen eljárni, hogy ha a patkányok még nem fészkelték be magukat, csak felütötték a fejüket. Abban az esetben, ha Ön időben észleli a patkányok jelenlétét, majd értesít minket, szakembereink felmérik a területet, patkányfészek után kutatva. Amennyiben bizonyossá vált, hogy a patkányok még csak feltérképezték az Ön házát, lakását vagy épületét, kollégáink ki tudják helyezni a hálózatról vagy akkumulátorról működtethető riasztókat és mi sikerrel elüldözhetjük a nem kívánt rágcsálókat. Ügyfélszolgálatunk készséggel áll rendelkezésére és nagy tapasztalattal rendelkező munkatársaink a lehető legrövidebb idő alatt, a leghatékonyabb módszerrel fogják elvégezni a patkányirtást.

Patkányirtás elvégzését a Zsikla-Ratex Bt. nem csupán Kecskeméten és környékén, hanem egész Bács-Kiskun megyében vállalja:

Ágasegyháza, Akasztó, Apaj, Baja, Ballószög, Bócsa, Bugac, Bugacpusztaháza, Cegléd, Császártöltés, Csemő, Csengele, Csengőd, Dabas, Dunapataj, Felsőlajos, Fülöpháza, Fülöpjakab, Gátér, Harta, Helvécia, Hetényegyháza, Izsák, Jakabszállás, Jászkarajenő, Jászszentlászló, Kalocsa, Kaskantyú, Kerekegyháza, Kiskőrös, Kiskunhalas, Kiskunfélegyháza, Kiskunmajsa, Kocsér, Kőröstetétlen, Kunadacs, Kunpeszér, Kunszállás, Kunszentmiklós, Ladánybene, Lajosmizse, Lakitelek, Mikebuda, Móricgát, Nagykőrös, Nyárlőrinc, Nyársapát, Orgovány, Örkény, Páhi, Pálmonostora, Petőfiszállás, Pusztavacs, Solt, Soltszentimre, Soltvadkert, Szank, Szabadszállás, Szentkirály, Tabdi, Tass, Tatárszentgyörgy, Tázlár, Tiszaalpár, Tiszakécske, Törtel, Újsolt, Városföld